Egy Boszorkány Naplójából.

Születtem,Szerettem,Voltam Rossz,de Gonosz Soha! ( 0630-471-13-65.)

Boszorkány! Telefon szám:0630-471-13-65.Hivhatsz bizalommal!


A Boszorkányság mágiaközpontú vallás. Tiszteljük az Életerőt mely mindent mozgat, s mely minden létezés alapja. Mikor varázsolunk, ezt az Erőt hívjuk Varázserőnek.

Az Életerő mindenben jelen van - ez az a teremtő Erő, mely az Isten és az Istennő egyesüléséből fakad. Mivel az Életerő bármit valósággá tehet, befolyásolásával megváltoztathatjuk a valóságot. Az Életerő tudatos használata valamilyen cél érdekében: maga a varázslás.

A Boszorkányok és Boszorkánymesterek varázsolnak mindennapi életükben, és folyamatosan fejlesztik magukat a mágikus művészetben. Mert az Istennő arra szólít minket hogy tökéletesen szabadok legyünk - ez megfelelő önkontrollal és önismerettel érhető el. Ez a mágia útja.


A Boszorkányok kapcsolatban állnak őseikkel, a régi idők Boszorkányaival és Boszorkánymestereivel. Kapcsolatban állunk Erejükkel, és ezáltal visszük tovább a Hagyatékot. Mindannyian egy szimbolikus vérvonal részesei vagyunk, mely az évezredeken keresztük fut - ezt hívjuk Boszorkányvérnek. Természetesen ez nem biológiai családot jelent, de ettől még igazit: mindannyian az Istennő rejtett gyermekei vagyunk, és együtt őrizzük a Boszorkányok Erejét.

A Hold Családja vagyunk, innen származik Tradíciónk neve is: Ezüstvér. Vérünk Boszorkányvér, mely Artemis, a Holdistennő ősi ereje által transzmutálódik Ezüst-vérré.

A mágia természetes, mert az az Istennő Szeretete.

A Kígyó és a Rózsa Hatalmával,

Áldás.



Szinte minden politeista vallás rendelkezik meghatározott pantheonnal – Istenek és Istennők olyan csoportjával, amely a vallás középpontjában áll.

A Wicca vallás hívei általában egy univerzális Istent és Istennőt tisztelnek. Mindazonáltal hisszük, hogy minden Isten es Istennő létezik, ők az Isten és az Istennő különböző megjelenései, “arcai”. Ez egy olyan ősi hit, mely számos régi misztériumvallásban felismerhető.

Néhány Boszorkány Tradíció – mint az Ezüstvér Boszorkányhagyomány – szintén rendelkezik egyedülálló pantheonnal. A mi Pantheonunkban negyven Isten és Istennő kap helyet, mindegyiket tisztelték a görög-római kultúrkör különböző Boszorkánykultuszaiban, és hasonló misztériumvallásaiban. Boszorkányistenek ők – olyan Istenségek, melyek specifikusan a Holdvallásokra, és a Boszorkányvallásokra jellemzőek.

Az Ezüst Vérből való Boszorkányok és Boszorkánymesterek elsősorban Pantheonunk Isteneit és Istennőit tisztelik. Mindazonáltal mivel minden Isten és Istennő Hyrcus és Artemis aspektusai, Tradíciónk tagjai szabadon imádhatják más pantheonok tagjait is. Néha ez teljesen problémamentes, néha kevésbé ajánlott – elsősorban olyan Istenségek esetében, akik elítélték a Boszorkányságot, vagy akiknek papjai üldöztek minket (pl. Jezus Krisztus, Zeus, Enki, stb.).

Pantheonunk önálló, önmagában teljes rendszer. A benne lévő Istenek és Istennők Tradíciónkra jellemzőek – például Isis, akit mi imádunk csak részben ugyanaz az Istennő, akit a rómaiak, vagy az egyiptomiak imádtak. Az Istenek kicsit mások mindenkinek, és minden vallási kontextusban, amelyben szólitják őket. Fontos, hogy minden Boszorkány közeli kapcsolatot ápoljon az Istenekkel, csak így élhetőek át az Istenek igazi misztériumai.



A pentagramma a Boszorkányság ősi szimbóluma. Mint minden régi jelképnek, ennek is számtalan jelentése van vallási és kulturális kontextustól függően. Nem szabad összekeverni a Pentákulummal, mely a Boszorkányok egyik varázseszköze, és melyre a legtöbb irányzatban szintén pentagramma van festve, vagy vésve.


Sokan gondolják úgy, hogy a pentagramma "sátánista természetű" szimbólum. Természetesen ez a szó szoros értelmében nem igaz - bár néhány modern sátánista valóban használja a "fejjel lefelé álló", avagy invertált pentagrammát, ugyanúgy használják sokan közülük az invertált keresztet - ettől a kereszt még nem lesz sátánista szimbólum.

Mivel a pentagram ősi eredetű, rengeteg ember használja különböző dolgok kifejezésére. De szvasztika kevésbé szent szimbóluma lesz-e a hinduknak csak azért, mert a nácik használták ideológiájuk jelképének? Természetesen nem, ahogy a mi ősi mágikus jelképünk sem lesz kevésbé szent azért, mert egyesek a saját "gonoszról" alkotott elképzeléseik szimbólumának használják.


Jelenlegi tudásunk szerint a pentagrammát először a sumérok használták kb. 5000 évvel ezelőtt, mint Astarte, a Szerelem Istennőjének szimbólumát. Azóta számos Boszorkányságról és mágiáról szóló könyvben, talizmánon, és mágikus ábrán tűnt fel. Legtöbbször a teljességet, és a harmóniát szimbolizálta - ahogy az ókori görögök is leírták. Mások védelmi szimbólumként használtak, és használjak a mai napig.

A Boszorkányok számára is, a pentagramma a teljesség, és a mágia szimbóluma. Öt pontja az öt Őselemet jelképezi: a Földet, a Vizet, a Levegőt, a Tüzet, és a Szellemet. Jelképezi, ahogy minden Őselem kapcsolatban áll egymással, ahogy minden létező folyamatos kapcsolatban áll mindennel.


A pentagramma egy ősi, és Erővel teljes mágikus szimbólum. Mi Boszorkányok, a Mesterségünk, és Hagyatékunk jelképeként viseljük büszkén.

Áldás!


Boszorkány szerelem (Forrás: Angel Lilith)

/Amikor álmodok, azt nem elemzem, mert nem is tehetem.
Csak leírom/

Boszorkányszerelem     Zerda első útja hazatérve a félhomályos szobába vezetett. Odalépett a komódhoz, kihúzta a fiókot, és lassan előszedegette belőle a kellékeket, a különféle színű gyertyákat, a füstölőket, pár papír cetlit, néhány fonalat, tollakat és egy öngyújtót (a könyvek gyufát írnak, mert az természetes anyag, de ő tudta, hogy ez nem számít). Elrendezte maga előtt, sóhajtott egyet, és várt. Egy pillanatra arcát kezeibe temette, aztán belekezdett. Nem volt értelme tovább gondolkodni.
     Kezei automatikusan tették a dolgukat. Felírta egy papírra, amit kellett, összesodorta a cetlit, átkötötte fekete fonallal, aztán meggyújtott két fehér gyertyát, végül a füstölőt is. Ez szintén csak színjáték volt. Azoknak a dolgoknak, amiket ő használt, nem volt szükségük tárgyakra. Azért szerette mégis ezt a rituálét, mert amíg előkészült, rendszerint talált némi kiutat az aktuális személynek. Megfogta az összecsavart papírdarabot, behunyta a szemét, ráhangolódott az energiákra. Érezte homloka közepén, ahogy egy pontban egyesül velük, minden megszűnt körülötte. Ha valaki látta volna, mikor kinyitotta a szemét, rögtön tudta volna, hogy más. De nem látta soha senki.
     A papírt két ujja közé szorította, és a parázsló füstölőhöz tartotta, rögtön izzani kezdett, majd sűrű, szürke gomolyag szállt fel. Ez most magával visz mindent, amit kaptál, gondolta. Nem vett vissza csak annyit, amennyit kellett, de most az is sok volt. Tudta, hogy gyorsan be fog következni, és hamarosan megkapja a visszajelzést. Mint mindig. Ahogy a papír elhamvadt, érezte, ahogy az ő tagjait is ólmos fáradtság lepi el. Rettenetesen kimerítette, ha összekapcsolódott a végtelennel.
     Lefeküdt az ágyra, de nem aludt el, csak gondolkodott. Már kisgyermekként is tudta, hogy más. Ha valaki bántotta, az nagyon gyorsan rosszul járt. Aztán ahogy idősödött, úgy érzett rá egyre inkább az egészre. Sok mindennek utána olvasott, de a könyvekben igencsak felszínes információk voltak, akik írták, azoknak nem sok valódi tapasztalata lehetett a mágiában.
     Nagyon hamar rájött arra is, hogy a tiltások nem működnek, azok inkább az erkölcsi érzékre próbálnak hatni. A világmindenségben nincs olyan, hogy jó és rossz. Zerda nem élt vissza a tudásával, nem ő választott, ő csak a végrehajtó volt. Ez rendszerint annyit jelentett, hogy megszűntette a célszemély összes kapcsolatát az energiákkal. Szinte még gyermek volt, mikor először megkeresték, akkor még azt hitte, képzelődik, de látnia kellett, hogy ezek a dolgok valóban működnek. Azt ugyan soha nem értette, miért őt szemelték ki, és tőlük sem kapott választ.
     Biztos volt benne, hogy képességeivel nincs egyedül, de még soha nem találkozott senkivel a többiek közül. A televízióban, újságokban látható médiumok, boszorkányok, sámánok csak mosolygásra késztették. Ha valóban azok lettek volna, akiknek mondták magukat, akkor ő azt rögtön megérzi.
     Egy ideje már kereste a magához hasonlóakat, így akadt rá erre a férfira is. Elbűvölte a tudása, azt hitte, rajta keresztül megfejtheti saját létének titkát is. Tévedett, de ez nem számított, ez csak másodlagos volt. Egy nap a felette állók rámutattak a találkozás valódi okára, azt kérték tőle, emlékezz, mit láttál, mikor először találkoztál Vele.
     Tudta.
     Annyira erős volt a kép, hogy soha nem felejtette el, egy pillanatra sem. Valójában két kép volt. Egy láncra vert kutya, ami megpróbál kitörni a körből, de a kötelék nem engedi, és egy spirál, egy gyönyörűséges, lila, felfelé szálló, kettős spirál. Olyan szépet még soha nem látott. Ez utóbbit értette, ez az értelem volt, a kettőség meg vagy két embert jelölt, vagy az egy emberen belüli sokrétűséget. Felszálló spirál volt, ami mindenképpen jót jelentett, mindenképpen olyan lelket, aki érdemes a figyelemre, de az a láncra vert kutya összezavarta az egészet.
     Azon az estén, álmot látott. Egy csatamezőn állt, körülötte katonák harcoltak, köztük Ő. Ahogy ránézett, egyből emlékezett, ők ketten egy pár voltak. Akkor utoljára. Szerette Őt, ha tehette volna, saját élete árán is megvédi, de nem lehetett, a férfi meghalt a csatában. Ez a középkorban volt, legalábbis Zerda így gondolta. Aztán hirtelen váltott a kép, ijesztő gyorsasággal peregtek az események végig a történelmen, vissza az idővonalon, egészen addig, amíg először találkoztak, sok ezer évvel korábban egy teljesen más világban, aminek a létezéséről sem tudott egészen addig a percig.
     Napokon keresztül gondolkodott ezen az álmon, de nem tudta értelmezni, végül már nem is akarta.
      Nem értette azt sem, mit várnak tőle, ez az ember nem volt rossz, mint az eddigiek, nem volt vagyonával vagy befolyásával visszaélő gazdag. Aztán megmutatták. Neki másért volt szüksége a tanulásra, Neki mást kellett megtapasztalnia.
     Először dühös volt, nem akarta megváltoztatni a dolgokat, most nem. Aztán úgy döntött, mindent töröl, az összes eddigi becsatolást. Ő csak így hívta, ha valakit vagy valamit rákapcsolt az energiákra. Visszabontotta az összes vonalat, elege volt az egészből, utoljára hagyta az Övét.
     Még így is heteket várt, erőt gyűjtött, mire meg tudta tenni. Semmit nem érzett közben, mert semmit nem akart érezni, kívül helyezte magát az egészen. Csalódott volt, hatalmas tudással rendelkezett, mégsem használhatta úgy, ahogy szerette volna. Arra vágyott, hogy olyan lehessen, mint bárki más, nem kérte, hogy tudjon, nem kérte, hogy különleges legyen, nem kérte ezt az életet. Bezárkózott, létrehozott egy energiaburkot maga körül, hogy Ők se érhessék el.
     Teltek a hetek. Próbált kívül maradni az eseményeken, de nem tehette. Nem az ő világa volt, mégsem maradhatott idegen. Újra végezni kezdte feladatát. Nagyon szívesen segítette volna Őt is, de még nem jött el az idő, még várnia kellett. Miatta.
     Ahogy látta maga körül az embereket, arra gondolt, mennyire irigyli őket, nem értenek ahhoz, amihez ő, azoknak a dolgoknak a létezéséről sem tudnak, mégis boldogok.
     Zerda csak akkor volt teljes, ha érezte, hogy a férfi rá gondol, mindig tudta, mikor teszi. Olyankor mintha vele lett volna, szinte még az illatát is érezte. Megdöbbentette, mikor látta kettőjük sorsában a párhuzamokat, napjaik szinte rímeltek egymásra, ha egyikük tett valamit, a másikuk élete ugyanabban az időben megadta rá a választ.
     Minden nap készen állt, hogy ha kéri, visszaadja neki a lehetőségeit. Csak kérnie kellett, amikor megérti, mi miért történt, de hiába várta. Teltek a hetek, és Zerda egyre rosszabbul érezte magát. Egy nap úgy döntött, nem vár tovább, megteszi. Akkor is, ha ez lesz az utolsó. Ha ezért elveszíti a képességeit, legyen, őt már nem érdekelte.
     Azon a napon nem használt tárgyakat, csak lefeküdt, és tette, amit helyesnek gondolt, megnyitotta a csatornákat a férfi felé. Önmagán keresztül áramoltatta az energiákat, mert, bár tudta, mennyire kimeríti, még egyszer érezni akarta. Ahogy végzett, elaludt.
     Arra ébredt, hogy valaki végigsimítja az arcát. Kinyitotta a szemét. Ő volt az. Segíts nekem, kérte, nem tudom, miért, de úgy érzem, te tudsz. Már megtettem, felelte ő.
     Abban a pillanatban megértette, ez egy kettős játék volt, nem csak a férfiról szólt, róla is. A férfinak hinni és kérni kellett megtanulnia, neki pedig lázadni a saját döntéseiért. A láncra vert kutya mindkettőjükre vonatkozott, mindkettőjük saját magára aggatott kötelékeire.
     A kettősspirál pedig az volt, aminek mindig is hinni akarta, ők ketten.




BOSZORKÁNY SZERELEM

Hagyjatok, hagyjatok
Magános utamon!
Itten a boldogság,
Itt a nyugodalom.

Poros országúton
Ugyan minek járnék?
Túl erős ott a fény,
Túl sötét az árnyék.

Túl sok népet látok
Ottan jönni – menni,
Ezeknek nem lehet
Lelkem soha semmi.

Vigaszt, hogy vihetnék
Járó – kelő népnek?
Mikor meg sem állnak
Hisz még rá sem érnek.

De magános úton
Ha elémbe téved
Fáradt összetörött
Elhagyott lélek:

Vigaszt mondok neki,
Szívemre ölelem,
- Ennyit jelent nékem
     Csakis a szerelem! –

(Nagy – Eör)

JELENSÉG

Hosszú fehér ruhája
Sepri a rét füvét
Kakukkfű illat árad
Körülte szerteszét.

Zöldes- fehér bürökből
Koszorú van fején.
Felette lágy hullámban
A csöndes déli fény.

Nyomán, hajló fűszálak
Hosszan meginganak,
Bogár, méh, tarka pillék
Körülte zsonganak.

Halad mint déli álom –
Most vissza néz a lány,
Szitakötő pihen meg
Leomló fátyolán.

Kezében hosszú kéve:
Ezerjófű, beléndek,
Áldott gyógyfű az egyik
A másik gyilkos méreg.

Hol halad, balra, kígyók
Nőnek minden bokorban,
Jobbra, liliomszálak
Fehérlő, hosszú sorban.

( Nagy – Eőr )

********


A leány csendesen tekint rá:
„Hagyjál – mért beszélsz így velem?
Hisz rosszat nem tud rólam senki,
Hisz ártalmatlan életem,
Boszorkány hírben állok,
De nem vagyok rossz látod!”

A férfi durván szól: „Ki bánja,
Ha jó vagy rossz a nőszemély,
Csak olyan legyen, mint a többi,
Ha más, ha jobb, ez a veszély
Nincs leány e határon ki ne lett volna párom.

És te?” – A leány rá néz lassan.
A férfi megkövülve áll,
Reá lövel tekintetéből
Vad szerelem, őrült halál.
Hosszan bámul a lányra –
Már széjjel bontva szárnya.

Eltűnt, elszállt a zöldes légben
Egy fehér felhő távol égen.

A szeretet útja - Mi a boldogság?




Hogy másként érezhessük a világot, meg kell változtatnunk hiedelmeinket: hagynunk kell, hogy a múlt tovaszálljon, jobban kell figyelnünk a jelenre, és el kell oszlatnunk a bennünk lévő félelmet. Sok út vezet a belső átalakuláshoz és a lelki békéhez. Ezzel a néhány gondolattal bevezetést kívánunk nyújtani azok számára, akik személyi átalakuláson akarnak átmenni, hogy életüket ne a kapni vágyás és a félelem jellemezze, hanem az adni akarás és a szeretet.

A boldogtalanságnak egyetlen oka van, a fejünkben lévő alaptalan elképzelések, melyek annyira elterjedtek és mindenki által elfogadottak, hogy eszünkbe sem jut megkérdőjelezni őket. Nézzünk körül találunk-e legalább egy igazán boldog embert -aki nem fél, mentes a bizonytalanságtól, feszültségektől, az idegeskedésektől, nem rágódik a múlton. A boldogtalanságnak az is az oka, hogy arra figyelünk, ami nincs, ahelyett, hogy arra összpontosítanánk, amink éppen most van. Ami boldoggá vagy boldogtalanná tesz minket, az nem a világ és a körülöttünk lévő emberek, hanem a saját gondolataink.

Az a nézet, hogy majd boldogok leszünk, ha minden vágyunk teljesül sajnos tévedés. Valójában éppen ezek a vágyak és ragaszkodások tesznek minket feszültté, csalódottá, idegessé, bizonytalanná, és ezek telítenek el félelemmel is. A vágyak teljesülése a legjobb esetben is csak a gyönyör és izgatottság pillanatait kínálja. Ne tévesszük ezt össze a boldogsággal.

Mi tehát a boldogság?

A boldogságot leírni nagyon nehéz, de talán közelíteni megkísérelhetjük. A boldogság a belső harmónia és a lelki béke elérése. A boldogság egyik alap pillére hogy félelem nélkül éljünk. Engedjük el a ragaszkodásainkat, fogadjuk el a környezetünket, embertársainkat s magunkat is.

Engedjük el a múltat és a jövőt, a jelen pillanatát éljük meg teljes valóságában. Ha megértjük boldogtalanságunkat - az el fog, tűnni - ami keletkezik az a boldogság állapota. Ha megértjük büszkeségünket - az el fog múlni - helyében ott lesz az alázatosság. Ha megértjük félelmeinket -azok elolvadnak - ami keletkezik az a szeretet. Ha megértjük ragaszkodásainkat -azok megszűnnek -s a következmény a szabadság.

Amit észlelünk, az valójában a világnak hívott vászonra kivetített lelki állapotunk. Ha adunk tulajdonképpen kapunk, ez a szeretet törvénye. A mások iránt érzett ellenséges gondolataink tulajdonképpen saját magunk ellen irányulnak.

1.1. A félelem:

Nézzük meg a következő listát - fejfájás, hátfájás, nyakfájás, idegesség, pattanásig feszült lelkiállapot, álmatlanság, gyakori félelem érzet, boldogtalanság. Itt csak néhány szerepel azon tünetek közül, amelyek a haragtartó tudat következményei lehetnek. Az időnk legnagyobb részét a múlton való rágódással és a jövő miatti aggódással töltjük, a félelem ártalmas körforgása, pedig kevés teret enged a jelenben a szeretet és az öröm számára.

Mit akarunk, konfliktust vagy békét? A világot nem tudjuk megváltoztatni, azt viszont igen, hogyan látjuk a világot, a többi embert és magunkat. Két érzelem létezik: a szeretet és a félelem. Amit tapasztalunk az a kivetített lelki állapotunk, ha ez jó, akkor szeretet, béke van bennünk, ha viszont tele vagyunk félelemmel, aggodalommal ezt a lelki állapotot tükrözzük a körülöttünk lévő világra, és ez lesz tapasztalati valóságunk.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy más emberek cselekedetei, vagy olyan körülmények és események miatt háborog a lelkünk, melyeket úgy tűnik nem tudunk befolyásolni. A feldúltságot megélhetjük düh, féltékenység, sértettség, vagy lehangoltság formájában, valójában mindezek az érzések a félelem egy fajtáját jelentik. Attól kezdve, hogy felismerjük, hogy mindig választhatunk, a félelem vagy a szeretet vezéreljen minket, ha szeretetet választjuk, többé nincs ok zaklatottságunkra.

A tudatunk olyan mint egy filmvetítő gép. A múltbéli emlékeink jelentik a képeket, amelyeket a vászonra vetítünk. Ez a vászon, pedig sokszor az az ember, akivel éppen beszélünk. Ha a tudatunkban pergő film bűntudatról, vagy haragról szól, ezeket az érzéseket kivetítjük a jelen helyzetre. Ezért találjuk úgy hogy a másik megpróbál bűntudatot ébreszteni bennünk, így az illető - látszólag - megérdemli haragunkat.

1.2. A megbocsátás:

Megtanulhatunk félelmeinktől megszabadulni a megbocsátás által úgy, hogy mindenkit -így magunkat is - vétlennek látunk. A megbocsátást nem abban az értelemben kell értelmeznünk, hogy eltűrjük egy másik ember nekünk nem tetsző viselkedését, hanem abban, hogy helyesbítjük azt a bennünk kialakult téves elképzelést, miszerint az illető ártott nekünk.

Aki nem bocsát meg annak lelkét félelem uralja. Az ilyen ember biztos abban, hogy dühe indokolt, elitélő véleménye pedig helytálló. Aki nem bocsát meg embertársainak, ugyanolyannak látja a múltat és a jövőt, és ellenáll a változásnak. Nem akarja, hogy a jövő eltérjen a múlttól, önmagát ártatlannak véli, a többieket pedig bűnösnek. A konfliktus élteti és az, ha igaza van. A boldogság egyik forrása a megbocsátás.

Bárki megtanulhatja a megbocsátást, függetlenül attól, hogy hány éves, jelenleg milyen világnézettel rendelkezik, miket tapasztalt meg a múltban, vagy hogyan bánt eddig a körülötte élőkkel. A megbocsátás a lehető legnagyobb erejű orvosság. Ha nem bocsátunk meg a szenvedés mellett döntünk.

A szeretet és a lélek szempontjából a megbocsátás azt a szándékot jelenti, hogy meg akarunk szabadulni a fájdalmas múlttól, a választást, hogy nem találunk többé értéket a gyűlöletben és haragban. Meg akarunk szabadulni a vágytól, hogy fájdalmat okozzunk másoknak és magunknak, valamilyen múltban történt dolgok miatt. A szándékot jelenti, hogy nyitott szemmel törekszünk meglátni másokban a fényt ahelyett, hogy ítélkeznénk, vagy elutasítanánk őket.

Mi a hatásosabb gyógyszer azoknak a kezelésére, amelyek az előbbi tüneteket okozzák? A megbocsátás. Ha megbocsátunk másoknak, azzal közelebb jutunk ahhoz, hogy önmagunknak is megbocsássunk. A megbocsátással az immunrendszerünk erősebbé válik.

Nehéz megbocsátani, ha Énünk /a rosszabbik Énünk/ tanácsát fogadjuk meg, amely azt mondja, akkor cselekszünk helyesen, ha megbüntetjük az illetőt, aki fájdalmat okozott nekünk, és megtagadjuk tőle szeretetünket. Nehéz megbocsátani, mert makacs Énünk van, amely arról próbál meggyőzni, hogy a gyűlölet jobb és biztonságosabb a számunkra, mint a szeretet. Nagyon fontos, hogy ne tegyük Énünket az ellenségünké, de ne is hallgassunk rá. Vagy teljesen megbocsátunk, vagy nem beszélhetünk megbocsátásról.

Meggyőződésem szerint csak akkor lehetünk igazán boldogok, és elégedettek, ha megértjük annak fontosságát, hogy megbocsátással és szeretettel fordulunk önmagunk és mások felé.
Nagyon fontos, hogy a megbocsátás mindennapi gyakorlattá váljék.

1.3. A ragaszkodás:

Agyunk folyton boldogtalanságot kreál. Ha jól figyelünk, rájövünk, hogy mi okozza még a boldogtalanságot? Ez pedig, nem más, mint a túlzott ragaszkodás. A ragaszkodás nem valami tény. Csak elképzelés, fantázia, amely a programozás által került oda. Érzelmi kapcsolódás vagy kötődés, amit az a hiedelem okoz, hogy bizonyos dolgok vagy személyek nélkül nem lehetünk boldogok. A ragaszkodásnak az a tragédiája, hogy ha nem sikerül a tárgyát megszerezni, akkor boldogtalanságot okoz.

De, ha sikerül megszerezni, akkor sem boldogít - csupán gyönyört szerez, amit azonnal a kimerültség követ, és természetesen állandósul vele az aggodalom, hogy elveszíthetjük ragaszkodásunk tárgyát. Próbáljuk meg elfogadni azt a tényt, hogy ragaszkodásuk tárgya nélkül is lehetünk boldogok.

Eszünkbe ötlött-e már, hogy megtarthatjuk az összes ragaszkodásunkat, anélkül, hogy feladnánk őket, anélkül, hogy egyről is lemondanánk, s nem ragaszkodva nem kötődve hozzájuk még jobban is örülhessünk nekik, hisz akkor békések vagyunk, és nem fenyegeti semmi sem az örömünket? Ha megtanuljuk, élvezni ezer virág illatát, akkor nem fogunk egyhez ragaszkodni, és nem fogunk szenvedni attól, ha azt az egyet nem kapjuk meg.

A ragaszkodásunktól ne megtagadással vagy erőltetett lemondással váljunk meg, mert amiről fogcsikorgatva mondunk le, ahhoz örökké ragaszkodunk, hanem azáltal, hogy látjuk bennük a rémálmot, s ezáltal elveszítik hatalmukat felettünk, nem tudnak többé megsebezni és félelmet okozni, majd ezek után megtapasztalhatjuk a lelki békét a boldogságot.

1.4. Az elengedés:

Ha egyetlen valóságunk a szeretet: a félelemtől való megszabadulással, a félelem elengedésével érhetjük el a lelki békét, amely egészséghez és belső teljességhez vezet. A belső béke megteremtéséhez feltétlenül szükséges a megbocsátás, amely a múlt elhagyását jelenti.

1.5. Az elvárások:

Ha elvárások és feltételek nélkül adunk /szeretet is/ azon nyomban rátalálunk a belső békére. Abban a percben azt is megértjük, hogy mindent, amit adunk azt mi magunk kapjuk. Nem bírálni másokat ez is egy lehetséges útja a félelem leküzdésének. Ha megtanulunk lemondani a másik feletti ítélkezésről, ha képesek vagyunk teljesen elfogadni embertársainkat, és nem akarjuk őket megváltoztatni, akkor eljutunk önmagunk elfogadásához is.

Minden ami - látszólag - megesik velünk, úgy történik, ahogyan elvárjuk. A kommunikációs problémáink nagy része abból fakad, hogy mindenféle előírásaink vannak a másik viselkedését illetően. Meg kell szüntetnünk ezeket az előírásokat, és végre boldogok lehetünk.

1.6. A jelenben élni:

Ha csak a jelen pillanata jár az eszünkben, lelkünkben béke költözik. Akkor mondhatjuk, hogy eltökélt szándékunk másképpen látni a dolgokat, ha csakugyan hajlandók vagyunk megszabadulni a múlttól és a jövőtől, s így a jelent olyannak éljük meg amilyen valójában. Az életünk bármely valós elemét csak most a jelenben tapasztalhatjuk meg.

Ahhoz, hogy a szívünk és a tudatunk készen álljon a megbocsátásra, le kell győznünk magunkban azt a hiedelmet, hogy a múlt elkerülhetetlenül megismétlődik a jövőben.
Gondolataink és nézeteink határozzák meg, milyenek látjuk az életet. A megbocsátás célja, hogy megszabadítson minket a múlttól, hogy megszabaduljunk megbántottságunktól és gyűlölködésünktől. Nem veszélyt hoz ránk a megbocsátás, hanem lehetővé teszi a jelen teljesebb megélését. A harmonikus jelen pedig cserében elősegíti, hogy nyugodt tekintettel nézzünk a jövőnk felé.

1.7. A feltételek:

Másoknak nem kell megváltozniuk ahhoz, hogy nekünk lelki békében legyen részünk.
Mi vagyunk a felelősek saját boldogságunkért. Kétségtelenül harmonikusabbak lesznek kapcsolataink, ha nem akarjuk mindenkinek megszabni, hogyan éljen, hanem inkább a szeretetet és a megbocsátást gyakoroljuk.

1.8. Az elfogadás:

A lelki béke másik feltétele, hogy ne akarjunk senkit sem megváltoztatni, hanem egyszerűen fogadjuk el olyannak, amilyen. Amennyiben igazán elfogadunk valakit, nem követelünk vagy várunk el az illetőtől semmit. Vegyünk egy példát: a rózsának birtokában van egy ajándék, ami nekünk nincs, tökéletesen megelégedett önmagával,





HÍDON

Kopott, tépett, szürke ruhában
Félénken megy a hídon át,
Bizonytalan ingó lépése,
Koldusleánynak mondanád.
Azt mondják: szárnya van,
Mégis oly nyugtalan.

Egy ember ott jön véle szembe:
„ Ej, a boszorkány erre jár!
Éji madár nem félsz, hogy egyszer
Még megperzsel a napsugár?”
A leány csak halad
Boltíves híd alatt.

„ Miért nem nézel úgy, mint a többi?
Miért ég ily tűzben két szemed?
Azt mondják tánczod bűvös – bájos,
Gyere, hadd tánczoljak veled !”
Vakmerőn néz a lányra,
Két kézzel kap utána.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 11
Heti: 46
Havi: 327
Össz.: 165 280

Látogatottság növelés
Oldal: Boszorkány :)
Egy Boszorkány Naplójából. - © 2008 - 2024 - bibirboszi.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »