Egy Boszorkány Naplójából.
Születtem,Szerettem,Voltam Rossz,de Gonosz Soha! ( 0630-471-13-65.)
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
A MISZTIKUS ÚT
Bevezetés
A nagy amerikai biológus, Alexis Carrel mondja Az Ismeretlen Ember címû mûvében: "Az emberiség figyelmének el kell fordulnia a gépektõl és az élettelen anyagvilágtól, s az ember lelkére kell irányulnia, azokra a szerves és szellemi folyamatokra, amelyek megteremtették a gépeket s Newton és Einstein világegyetemét." A tudomány új hangja ez; egy születõ korszak forradalmának zászlóbontása. A biológia addig redukálta az anyagot, míg eljutott az anyagot szervezõ intelligens életerõig: a szellemig. S ezen a ponton megtörtént a találkozás a tudomány és az õsi hagyomány, a kinyilatkoztatások igazsága között.
A misztikus út az önmagát keresõ ember útja befelé, a mágikus teremtõ, sorsformáló erõk forrásához, amelyek felszabadítása fényesebbé teszi a világot, s megváltja benne az egyént. Misztikusok, jógik, próféták, messiások, a tudomány és mûvészet lángelméi mindenkor megjárták ezt a meredek ösvényt, hogy a csúcsról Prométheuszként lehozzák a szent tüzet az embernek.
Az idõk ma megértek rá, hogy az Igazság kilépjen a zárt szentély homályából és megmutatkozzék a Vízöntõ korszak emberének, aki az Apokalipszis világéjének elmúltaval egy Új Eón hajnalára ébredt. A most következõ évszázadok a létért való küzdelem és a test primitív szükségleteinek kielégítésén kívül, idõt ajándékoznak majd arra is, hogy a töprengõk kérdéseket tegyenek fel a kozmosznak, önmaguknak, sorsuknak, Istennek életrõl és halálról. Ahogy az elmúlt évezredek alatt csak a különcök és beavatottak, most minden egyes lény szembe kerül majd léte problémájával.
Ez a könyv igyekszik a nyugati világ számára hozzáférhetõvé tenni mindazokat az értékeket amelyeket különféle õsi kultúrái és titkos társaságai õriznek. Egyszerû, világos szintézisképpen felépítette ezekbõl azt a módszert, amely a nyugati ember természetének leginkább megfelel.
"A misztikus törvényeket elõbb ismerték, mint az élettan törvényeit" - mondja Carrel. S valóban, ismerték már Káldeáben, amelynek egész kultúrája a csillagok hierarchiájának uralma alatt állott. Papjaik hatalmas rádióvevõ készülékként csillagok asztrofizikai erõinek hullámhosszát hangolták be saját szellemükön keresztül a földre, s minden anyagot a csillagképek alapján osztályoztak.
Az egyiptomi hieroglifák értelme hármas, s e háromból csak az egyik ismeretes eddig. Ugyanazok az ábrák, amelyek valamely királysír falán vagy szarkofágján egy prózai cselekménysort fejeznek ki, mentális tartalmukban esetleg a legmagasabb teremtési folyamatot ábrázolják.
Az ember elfelejtette ezt a szimbólum ABC-t, de az álomnak most is ez a nyelve. Korunk mélypszichológiája és pszichoanalízise szintén álomhieroglifákat bogoz, de õsi kulcsai hiányoznak hozzá. Ezeket az elveszett kulcsokat ismerteti a könyvben lévõ rózsakeresztes betûmeditáció, amellyel fel lehet támasztani a lényeglátó bölcsesség tetszhalott nyelvét.
A görög misztériumok lélekbeégõ szépsége és igazsága egész országrészeket szõtt át a mûvészet hold színû extázisával, s olyan élményekben részesítette az Eleuzisz sziklás, sötét erdején át a hajdani Naptemplomhoz vándorló neofitát, amelyek kitárták elõtte a megismerés kapuját, az asztrálvilág s a halál utáni állapot rejtett valóságát. Orfeusz lantja a halhatatlan Szellemrõl zengett a felkelõ nap fényében - s ez a Szellem halovány visszfényként ma is felcsillog egy-egy színpadi mûben, amely keresi az utat vissza titáni nemzõjének, az orfikus misztériumoknak kristályos tökéletességéhez.
A tibeti jóga az ember kozmikus öntudatát akarja visszaszerezni. Faust kísérletezése ez egyéni tudatot a világegyetem tudatával azonosítja, hogy ezáltal megismerhesse a legmélyebb természettitkokat. Az emberben benne rejlik a halhatatlan, kezdet nélküli lénynek egy része, s ezt az örök szikrát használja kapunak a jógi az örökkévalóságba való behatolásra.
Halandóval halhatatlant megismerni nem lehet. A jógi tehát halhatatlan lelkével ismeri meg a másképpen megismerhetetlent.
A kabbalisztikus alkímia a teremtést utánozta. Rabbi Lõw embert akart teremteni és megalkotta Gólemet, az agyagkolosszust, amelyet a Szellem varázsigéje mozgatott.
A keresztény misztikusok ugyancsak a világlélekkel keresik az egyesülést saját lelkükön keresztül -, de mindezeknek az irányzatoknak alapja közös: a külvilág kifelé ágazó, bonyolult tévedésekkel, harcokkal zsúfolt zsákutcájából befelé hívja az embert saját lelkének és erõinek felszabadítására.
I. A misztikus csend
Ez könyv a kutatónak készült, aki személyesen akar tudáshoz, meggyõzõdéshez jutni és nem sajnálja a fáradtságot érte. A világon semmit sem adnak ingyen. Minél magasabb rendû a cél, annál többet kell dolgozni és szolgálni érte. A misztika az élet legnagyobb élményét: a megvilágosodás extázisát kínálja annak, aki végigjárja a kijelölt utat.
A misztikus út a legnehezebb lépéseknél kívánja segíteni a tanulni vágyót.
Gyakorlati módszerekkel, alapfogalmak tisztázásával, bevált eszközökkel siet segítségére, hogy a "másik világban", amelyben a misztikus állapot beálltának pillanatában szintén polgárjogot nyert, kifejleszthesse asztrális érzékeit, a tájékozódás, szabad mozgás szerveit, megtanulja az új világ nyelvét, a szimbólumokat és áthatoljon a két világot összekötõ hídon, az analógiák hídján.
A misztikus út egyszerû, mindenki számára járható, már a kísérletezés szakaszában is igazi élményeket rejt: az embert magasabb síkra, más dimenziók közé helyezi és olyan szellemi örömök ízével, erejével telíti, amelyek elmossák benne a bölcsõ és a sír kalodájába szorult gondok minden zaklatottságát.
*
A misztikus állapot elsõ feltétele a misztikus csend megteremtése, s e csend elérésének törvényei: az érzékek, az értelem, a kritizáló hajlam s a körülmények lecsendesítése. A kísérletezõ a gyakorlat megkezdése elõtt klauzúrát von maga köré.
A klauzúra - a zárlat - õsi kozmikus szimbólum és nagy analógia. Éppen úgy jelenti az anyaméhet, amelyben a fogantatás misztériuma lezajlik, a gubót, amelyben a hernyó szárnyas pillangóvá alakul, mint az alkimista lezárt tégelyét, amely 13 hónapon át izzik a kemence tüzén hogy belsejében kikristályosodjék a mágus tudásának jelképe: a Bölcsek Köve. Klauzúra nélkül alkotás, élet még sohasem jött létre, s nélküle lehetetlen a komoly misztikus munka is. Csak míg a teremtõ természet a keletkezõ fizikai élet köré sûrû anyagból szövi klauzúráját, addig a misztikus operáció zárófala szellemi erõ, amelyet koncentrációval, figyelmünk, gondolataink, akaratunk összpontosításával hozunk létre. Ha kísérlet közben engedünk az ilyen esetben mindig, szinte démoni szándékossággal felmorajló zavarásoknak, betörni akaró anyagi áramlásoknak, ugyanaz történik, mint mikor fejlõdés folyamata közben felnyitnak egy anyaméhet, szétvágnak egy gubót vagy összetörnek egy alkimista tégelyt.
A kísérletezõ tehát akaratból szõtt csendzónát - klauzúrát - vont maga köré. Áttörhetetlen, minden démoni és fizikai örvénylést kirekesztõ láthatatlan búvárharang zárja körül.
A misztikus csend elérésének több fokozata van, hiszen a misztikus csend is különbözõ stádiumokból áll.
A misztikus csend elsõ stádiuma: önmagunk lecsendesítése. A gyakorlat módszertanát pontról pontra kell felépítenünk.
Elõször is meghatározzuk az idõpontot az okkult munka céljára. Ekkor minden anyagi és egyéb vonatkozású gondot agyunkból ki kell söpörnünk. A szobát, amelybe bezárkózunk, lehetõség szerint elszigeteljük. Kényelmesen elhelyezkedünk egy széken - az Európában is megszokott, úgynevezett egyiptomi ülésmódban -, s most befelé hallgatózunk. Vigyáznunk kell, nehogy elálmosodjunk. Figyelmünk feszülten befelé fordul, mintha valamire várakoznánk. Ha a gyakorlatot helyesen hajtjuk végre, ez a feszült várakozás sajátos lelki izgalommal jár. Késõbb ebbõl a hallatlan feszültségûvé fokozódó izgalommal párosult várakozásból fejlõdik ki az extázis állapota.
Legfontosabb követelmény, hogy a misztikus munkát rendszeresen, mindig a napnak ugyanabban az órájában végezzük el. Eleinte másodnap késõbb már naponta.
Ezzel a módszeres munkával elérkezünk a misztikus csend második stádiumához.
Ekkor egyéni, lelki érzékelésünket transzcendens erõk szövik át, vagyis a láthatatlan világgal sikerül a kapcsolatot megteremtenünk.
Gyakorlati javaslatok: Válasszuk ki a napnak azt az idõszakát, amely tapasztalat szerint kívül esik a felénk irányuló aktív, forgalmas, nyers és prózai munkán, mindennapi jelenségeken és idõn. Mindig ugyanebben a kiválasztott idõben üljünk le gyakorolni, mindig ugyanabban a szobában.
Semmilyen munka vagy külsõ változás nem lehet elégséges ok rá, hogy a gyakorlatot elhalasszuk - betegség kivételével. A gyakorlat idõtartama kezdetben fél vagy egy óra, késõbb, amikor az extázis beáll, egyénenként változóan több órán át is tarthat. (Ugyancsak teljesen egyéni a gyakorlás idejének rövid vagy hosszabb volta, a gyakorlás ritkább vagy sûrûbb ismétlõdése.)
A csendes befelé figyelésben, amit körülbelül 30-60 percen keresztül gyakorolunk, a kozmikus ritmussal párhuzamosan fellépõ ritmikus változás észlelhetõ.
Figyelünk és várunk.
Ehhez a figyeléshez és várakozáshoz halvány izgalom szegõdik, amely egyre fokozódik. Egyre erõsebben és egyre feszültebben emelkedik bennünk a megnevezhetetlen, ünnepi, mindennél jelentõsebb és lélegzetelállítóbb várakozás. Várunk, várakozunk, hogy bekövetkezzék valami névtelen, hatalmas és megfoghatatlan.
Ez az állapot a misztérium elõcsarnoka: az óriási erõtöltésû, az ellenállhatatlanul felfelé törõ csodavárás a beteljesülés felé.
A feszültségnek egy-egy fokán, mint minden életmûködésnél, itt is beáll az ernyedés. A lélek elfáradt, kissé megpihen, hogy azután megint nekilendüljön a meredeknek, a csúcs felé. Újra és újra órákon, napokon, heteken, talán hónapokon és éveken át újra és újra, míg egyszer - amikor a misztikus csend gyakorlatai meghozzák a szükséges érettségi fokot - egy ilyen magas feszültségû csodavárásból fellángol az extázis. A szent megvilágosodás, amelyben a fény minden homályba merült pontot elönt, minden idõfátylat felszakít és a tér káprázatát eltünteti. Ez az örökkévalóság jelene, amelyben nincsenek kérdések mert nincsenek okok. Csak Igazság van, amely egész és oszthatatlan.
Ez a gyakorlat minden mágikus megnyilatkozás kulcsa, nélküle magasabb fokú fejlõdés a misztika útjain nincsen. Extázis elõzi meg a testbõl való kiszállást is.
*
Íme a misztikus csend három állapota:
Elsõ: a magas feszültségû várakozás.
Második: az extázis.
Harmadik: a testbõl való kiszállás.
Ez utóbbi harmadik fokozat már mágikus állapot, amelyben már a távolbalátás képességét is gyakorolhatjuk. Az ilyen kísérletek azonban további ismeretek nélkül igen veszélyesek.
Idézzük fel Maack Heilige Mathesis címû munkájából a klauzúra figyelemre méltó és klasszikus meghatározását:
"Az univerzális csak akkor s az által tud specializálódni, majd tovább finomulni, ha az egésztõl elkülönül és határok közé vonul. Ez az elhatárolódás nem más, mint mágia. A természet a legnagyobb mágus. A számok, a formák, az anyag, az erõ, a mozgás, a rezgés, a sugárzás, az érzékelés térbeli körülhatárolása a klauzúrában természetes szükségességként rejti magában a mágia alapjait.
Ahhoz, hogy valami új létrejöhessen, elsõ számú szabály, törvény és alapvetõ lényeg: elzárkózni a külsõ világtól. A növény magja szilárd héjjal burkolja magát körül, és alámerül a földbe. Az emberi sperma és pete a szorosan zárt anyaméhben egyesül. Az agyvelõt kemény agykéreg zárja körül. Az alkimista kísérleti anyagát Hermész tégelyébe zárja. A mágus varázskört vont maga körül, hogy a környezettõl elkülönüljön, s egyszersmind a démonokat és szellemeket körébe zárja. A modern mágus koncentrálja akaratát. A misztikus elmerül önmagában. Mindez egyetlen hatalmas klauzúrafolyamatnak különféle körülírása.
Maga a templom sem más, mint a profán környezettõl elkülönített, megszentelt, zárt terület. A kolostor, claustrum, a claudesból (bezárt) származik. A páholy olyan hely, ahol a belsõ munkát nem zavarhatja meg a világ zaja. A kunyhó, a ház, a cella, a sátor, a barlang..., mind a személyes elkülönülés céljait szolgálják. Az elzárkózást a dekoncentráló nyilvánosságtól.
A klauzúra célja kettõs: az erõket elõször visszavezeti az elsõdleges lényeghez, saját bensõ valónkhoz, hogy ezáltal közvetlen kapcsolatba kerüljenek az õseredettel. Azután az újjáteremtett erõket innen fellendíti a magasabb funkciókhoz és formákhoz.
Az ólom arannyá változásához a "Prima Matéria" átmeneti állomására van szükség. Ezért szükséges elõször oldani, azután sûríteni. (Minden mûvelet lényege ez, s ez a folyamat éppen ezért mély analógiakulcs. Elõször oldani kell, azaz tisztítani, azután újra sûríteni.)
Regresszió nélkül nincsen progresszió. Vagyis visszahatolás nélkül nincsen elõrejutás, mármint a misztikus úton.
A természet is elõször felbont, azután épít...
II. Betûgyakorlatok
Minden misztikus iskolának más és más módszere van hogy a testet nyugvó állapotba hozza. A keleti misztika iskolái, a különféle jógák a lélegzet szabályozásával, különleges ülésmódokkal és az úgynevezett jógatornával dolgoznak. E gyakorlatok nagy része európai környezetben nehezen alkalmazható. A nyugati misztika ugyanezt a célt más úton éri el. A keleti misztikában is az a fontos, hogy a test zavaró kondíciókilengései nyugvópontra jussanak, s ezáltal minden erõt és figyelmet maradéktalanul a szellem síkjára irányíthassanak. E cél két oldalról érhetõ el: a test felõl és a szellem felõl. Mivel a test és a lélek között szoros kölcsönhatás áll fenn, az intenzív szellemi koncentráció létrehozza a test nyugvó állapotát. Ugyanígy a testi gyakorlatok bizonyos lelki egyensúlyt teremtenek. A modern misztika a testi gyakorlatokat olyan szûk térre szorítja, amennyire egyáltalán lehetséges. Lélegzésszabályozásra, különleges ülésmódokra itt Európában nincsen szükség. Ez még nem jelenti azt, hogy akinek különös hajlama van rá, az nem érhet el ezen az úton is eredményeket. Akinek megismerését az igazságélmény hatja át, az sohasem állít fel áttörhetetlen szabálykordont ezen a téren, mert a fejlõdés útja mindig egyéni és a választás mindig szabad. De a különféle utakat azért ismerni kell.Az európai misztika egy általános, testi erõfeszítésektõl mentes irányt nyitott meg, különös tekintettel az európai ember testi-lelki alkatára és külsõ körülményeire. A legtöbb gyakorlat a már ismert egyiptomi ülésmódban vagy a kabbalisztikus jógában megadott tarot-pozíciókban hajtható végre.A gyakorlat: a már ismert módon elfoglaljuk helyünket egy széken és megteremtjük a klauzúrát. A meditációs szoba világítása letompított, homályos. Az imaginációs gyakorlat az I, A, O, U, E betûkkel végzendõ, mégpedig sorrendben az elsõvel, tehát az I betûvel kezdjük. Az I betût beleképzeljük elõbb a jobb lábfejbe, utána felvezetjük a térdkalácsba, majd a comb felsõ részébe, azután a jobb vállba, innen átmegy a bal vállba, azután le a bal felsõ combba, majd a térdkalácsba, végül a bal lábfejbe. Amikor így végeztünk az egyik betûvel, sorra következik a második betû, míg a gyakorlatot végig nem csináltuk mind az öt betûvel. A betûnek az említett testrészeken úgy kell megjelennie, mintha neon betûreklám gyulladna ki. A betû minden részét tisztán, hibátlanul keltsük életre képzeletünk erejével. S csak ha már az elsõ helyzetben teljes intenzitással felragyogott, akkor vezessük tovább a test következõ pontjára. Láthatóan, élesen és fényesen jelenjék meg, - mintha kis mozigép vetítené, - s legalább három másodpercig egyenletes fénnyel világítson. Ha a betû megjelenítése elsõ kísérletre nem sikerülne, újra és újra ismételjük meg, míg csak célt nem érünk.A betûk kivetítésében eleinte a legkülönfélébb hibák és zavarok mutatkozhatnak. Esetleg a képzelõerõ bizonyul renitensnek: nem hajtja végre a kiadott parancsot, vagy a fényerõben lépnek fel hiányosságok, esetleg a betû nem áll egyenesen, hanem elferdül, elmozdul vagy forog. Mindezeket a hibákat gyakorlással kijavíthatjuk. A gyakorlatokat természetesen nem mindig hajtjuk végre az összes betûvel. Megtörténhet, hogy az elsõ betû kidolgozásával hetek telnek el, s csak azután térhetünk át a másodikra, s utána a többire.Amikor a betûk felett már biztosan uralkodunk, elérkeztünk a gyakorlat második stádiumához: a színes betûk életre keltéséhez. A gyakorlat éppen úgy folyik le, mint ahogyan elõbb leírtuk, azzal a különbséggel, hogy a betût három alapszínben: piros, sárga és kék színekben vetítjük ki. Egy-egy színben végigvezetjük a betût a projekciós centrumokon, sorra mind az öt betût, mind a három színben. A betûk kivetítését nem szabad elsietni, legalább három másodpercig kell a betût a kiválasztott színben, a soron levõ projekciós centrumban megtartani.Ezután érkezünk el a betûgyakorlat harmadik stádiumához: a betûket óriásira megnövelve kivetítjük egy tiszta, világos falfelületre. Eleinte csak egy világító, fényes betût vetítünk ki, késõbb a három alapszínben sorra mind az öt betût. A gyakorlatot tetszés szerint nyitott, vagy csukott szemmel végezzük.Az eredmény: a betûgyakorlatok helyes és sikeres elvégzése után nagy nyugalom költözik belénk. Mintha elszakadt volna az a millió láthatatlan szál, amely testünk számtalan apróbb és nagyobb zsarnoki kívánságának, szükségletének, harmóniátlanságának és elégedetlen éhségének rabszolgájává tesz bennünket. Szellemünk fokozottan éberré válik, frissen, élesen tekinti át a kérdéstömböket, amelyeket máskor hiába akartunk megérteni. Gondolataink termékeny forrásként fakadnak fel, új és meglepõ részleteket, sohasem hallott ideákat közvetítenek hozzánk, melyek eredetisége és igazsága egy magasabb szellemi sík tágas, nagyszerû eredetére utal. Mivel testünkben lecsökkentettünk minden mozgást, ez a felszabadult energia mintha sok száz volttal több feszültséget kapcsolt volna szellemi kapcsolótáblánkra. De szellemi perspektívánk nemcsak tágasságában, hanem intenzitásában is mérhetetlenül megnövekszik. A dolgok színesebbek, világosabbak, ragyogóbbak lesznek. Ebben a könnyû lebegésben, az elvontságok ritka és üde levegõjében a test távoli érzete csak egytónusú fenséges nyugalomként jelentkezik.Ha minden utasítást és a gyakorlatok részleteit lelkiismeretesen végrehajtjuk, látni fogjuk, hogy a modern európai misztikának ezekkel az egyszerû gyakorlataival sokkal hamarabb elérhetjük a test nyugalmának és a szellem éberségének állapotát, mint a legbonyolultabb légzési gyakorlatokkal. Amilyen mértékben elõrehaladnak a betûgyakorlatok, olyan mértékben válik önmagától szabályosabbá a lélegzés. S a különféle jógapraxisokból ismert állapotok fokozatosan, erõszakolás nélkül, önmaguktól bekövetkeznek.
III. Koncentráció
A misztikus úton való haladás második legfontosabb eszköze a klauzúra mellett a koncentráció. A szellemnek ezt a magasfeszültségû állapotát az egyes iskolák sokféleképpen írják le. Lényegét számtalan könyvben igyekeztek meghatározni, de a sok meghatározás között a kérdés veleje gyakran elsikkadt. Vannak kötetek, melyek csak a koncentrációról szólnak, s bennük sok száz kitûnõ gyakorlat vezeti a tanítványt a praktikus útra. Csodálatos azonban, hogy a gyakorlás legtöbbször mennyire eredménytelen marad. Miért? Mert vagy a tanítvány nem érti meg, vagy a könyv nem fejti ki megfelelõen a koncentráció elméleti és gyakorlati lényegét. Máskor a szerzõ gyakran olyan ismereteket tételez fel; melyekkel a tanítvány nem rendelkezik, vagy pedig túl bonyolult, fárasztó módon adja elõ mondanivalóit. A koncentráció szó értelme: összpontosítás. Többféle fajtája van. Lehet figyelmet, akaratot, értelmet, vágyakat koncentrálni. Tehát a koncentráció célja lehet más és más, technikája azonban mindig ugyanaz. A helyes koncentráció megköveteli, hogy a testünkben rejlõ minden erõt egy fókuszba gyûjtsük. Tehát minden erõnket, érzésünket és akaratunkat egy cél szolgálatába vonjuk össze. Abban a pillanatban, amikor testi-lelki erõink a kitûzött célra irányulnak, tudatunkból minden másnak el kell tûnnie annyira, hogy koncentrációnk tárgyával valósággal eggyé olvadjunk. Ebben a feszültségben minden más megszûnik.A helyes koncentráció tetõfokán gyakran még a fizikai fájdalmat sem érezzük. A koncentráció titka tehát abban rejlik, hogy mennyire tudjuk tétován elfolyó, töredékes erõinket eggyé kovácsolni és egyetlen célpontra kivetíteni. Ez a feladat már nem csak képzeletünket veszi igénybe, hanem minden testi-lelki tulajdonságunkat és képességünket is.Természetes, hogy az ilyen hatalmas teljesítmény sikere nem épülhet fel egyik napról a másikra. E képesség teljes birtokában eddig csak a szellemtörténet olyan kiemelkedõ alakjai voltak, mint Krisztus, Buddha, Lao-Cse, Milarepa,* Ráma, Krisna, Hermész Triszmegisztosz, Orfeusz, Pitagorasz és még néhányan.A koncentrációt bevezetésképpen külön-külön területeken kell gyakorolni. Osszuk tehát a koncentrációs gyakorlatokat öt nagy csoportra:1. Figyelemkoncentráció.2. Türelemkoncentráció.3. Akaratkoncentráció.4. Érzelemkoncentráció.5. Erõkoncentráció.A helyes út az, ha elõször kiválasztunk egyet a gyakorlatcsoportokból és abban igyekszünk kitartó gyakorlással tökélyre fejleszteni képességeinket. Egy másik fajta gyakorlatba csak ezután fogunk bele. Most sorra véve az öt csoportot, egy-egy példával világosítjuk meg az egyes gyakorlatok lényegét. Ez nem jelenti azt, hogy csak a megadott példák alapján gyakoroljunk, mert itt is tág tere van az egyéni választásnak. Mindenki összeállíthat magának ehhez hasonló, de hajlamainak megfelelõ gyakorlatot.
l. Figyelemkoncentráció: Keressünk ki egy könyvet, mely rendkívül nehéz stílusú s tárgyánál fogva bennünket nem érdekel. Kényszerítsük rá magunkat, hogy a könyvbõl két oldalt figyelmünk megfeszítésével végigolvassunk. Olyan dolgokra, melyek az embert nem érdeklik, rendkívül nehéz figyelni. Figyelmünk és kitartásunk intenzitásától függ, hogy mennyit olvasunk el, ha kitartásunk gyõzi, egy egész fejezetet is elolvashatunk. Ezután következik az ellenõrzés, mellyel figyelmünket lemérhetjük. Becsukjuk a könyvet, ceruzát, papírt veszünk, s az olvasott rész tartalmát röviden, de minden részletre kiterjedõen leírjuk. Ez a kísérlet azért megfelelõ, mert csak olyasmit tudunk lerövidíteni, összevonva visszaadni, amelynek lényegét felfogtuk és emlékezetünkbe véstük.2. Türelemkoncentráció: A türelemkoncentráció lényege az, hogy mennyi ideig tudunk valamilyen monoton tevékenységet végezni. Példa: tegyük magunk elé a sakktáblát. A tábla bal alsó sarkába helyezzünk el egy figurát és kezünkben másodpercmutatós órával mérjük az idõt. A fel adat az, hogy a figurát minden harminc másod percben egy kockával feljebb vigyük. Amikor elértünk a nyolcadik sorba, akkor a szomszédos kockasoron visszük lefelé a figurát harminc másodpercenként egy kockával lejjebb. Ezt az egy hangú munkát mindaddig folytatjuk, amíg a figura az egész táblán végig nem vándorolt. Ez a gyakorlat mindössze harminckét percig tart.3. Akaratkoncentráció: Határozzunk el magunkban valami egészen valószínûtlen dolgot, üljünk le a meditációs székre és erõösszpontosítással gondoljunk arra, hogy ennek a dolognak meg kell történnie. Példa: magunk elé helyezünk egy székre vagy asztalra valami kis könnyû tárgyat. Leülünk és akaratunkat arra koncentráljuk, hogy az a kis tárgy a levegõbe emelkedik. Utalnunk kell itt Krisztus lenyûgözõ erejû mondására: "Ha csak annyi hitetek volna, mint a mustármag, hegyeket mozdíthatnátok meg vele." Ebbõl a hatalmas tulajdonunkból, amelyet tudatlanságunk bénaságban tart, kell visszazsákmányolnunk egy atomnyit, hogy kisöpörjünk vele minden kételyt. Szándékosan választottunk akaratkoncentrációnk gyakorlására ilyen lehetetlennek látszó feladatot, mert igazi akaratkoncentráció csak abban az esetben jöhet létre, ha az akarat minden fizikai és értelmi mérlegelést meg tud szüntetni. Akaratunk csak akkor válik csodákra képessé, mágikus hatalommá.4. Érzelemkoncentráció: Az érzelemkoncentráció célja és lényege, hogy kiszabadítsuk magunkat az érzelmek rabszolgaságából. Ez annyit jelent, hogy a gyakorlott és fejlett misztikus kormányozni tudja érzéseit. Az érzelmek - még hozzá bármilyen fajta érzelem - a szellemi látás és akaratkoncentráció segítségével elõidézhetõk. Természetesen így mesterségesen elõidézhetõ a gyûlölet és a taszítás érzete is, a jó irányba haladó misztikus és tanítványa azonban gyakorlás céljára csak harmonikus érzéseket választ. A gyakorlás eredményeképpen tetszésünk szerint tudnunk kell elõidézni olyan érzést is, amely éppen nem idõszerû. Egyik legjobb módszere ennek a mûveletnek az emlékezés. A meditáció során emlékezetünkbe idézzük múltunknak azokat az eseményeit, melyek az elõidézni kívánt érzést tartalmazzák. Ezt az eseményt képzeletben újra és újra átéljük, minden kis részletét felelevenítjük, valósággal újra életre keltjük. Mikor az esemény, a történés csattanójához érünk, vagyis ahhoz a ponthoz, amelyben az érzés a legélénkebben jelentkezik, kicsúcsosodik, lerögzítjük és áthozzuk a jelenbe. Ha ezt az érzést a jövõben máskor is fel akarjuk idézni, mindig erre az eseményre gondolunk. Amikor már sikerült az érzést felidéznünk, a részletek elveszítik jelentõségüket, csak azt a lényeges pontot, a történés csattanóját kell pontosan felidéznünk: éppen úgy, ahogy az építész is lebontja az állványzatot, ha az épület elkészült. Itt is zavaróan hatna az “állványzat'; éppen úgy, mint ahogyan érzésrögzítõ meditációnkban zavarnak a felesleges részletek. Így építhetjük fel szilárddá ezt az érzésépületet és bármikor elõparancsolhatjuk pl. az öröm, az elégedettség, a szimpátia, a magasztos emelkedettség, a nyugalom, a derûs békesség érzéseit, valamennyit a megelõzõ, pozitív kicsengésû eseményhez rögzítve.Természetesen vigyáznunk kell arra, hogy életünkbõl és tapasztalatainkból a legjellegzetesebb részleteket ragadjuk ki, melyek döntõen befolyásolták fejlõdésünket. A nagy emóciók mindig mély nyomokat hagynak lelkünkben, s ezeket a területeket hasznos billentyûkké változtathatjuk. A misztikus úton haladó tanítvány ezek segítségével tud - a kívülállók számára érthetetlen módon - a kínos és mindenki mást magával ragadó válságok fölé emelkedni.Ez a belsõ egyensúly, ez az állhatatos szilárdság azoknak a bölcseknek tulajdona, akik lelkükben rátaláltak az állandóságra, amely az idõ és tér legnyugtalanítóbb áramlásai között is mozdulatlan marad, s nem fog rajta a mulandóság fertõzése. Mert a szenvedésben az örök hasznot látja és a gyönyörben a mulandót. Ez a misztérium nem jöhet létre olyan lélekben, amelyben kiszámíthatatlan, viharos érzelmek uralkodnak. A késõbbi gyakorlatoknál, amikor a nagy ideálok életébe akarjuk magunkat beleélni, már teljesen függetlenné kell válnunk az idõ káprázatától. A misztika tanítványa az érzelemkoncentráció segítségével az örök jelenben él, és ha akarja, a múltat és jövõt egyaránt jelenné változtathatja.5. Erõkoncentráció: A koncentrációnak ez a fajtája az ember teljesítõ képességét teszi próbára, s azt fejleszti. A misztika tanulmányozójától elvárható, hogy valamiféle munkában minden ereje megfeszítésével rendkívüli eredményt érjen el. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy idõszakonként, amikor egészségi állapota kifogástalan, megerõltetõ munkát vállal, s feladatát minden körülmények között végrehajtja. Az ilyen munka sikeres elvégzése, bármilyen nagy fáradtságba is került, erõsítõen hat és önbizalmát nagyra növeli. A tanítványnak szüksége van önbizalomra, arra a hitre, hogy adott esetben kiállja a nagy erõpróbát. A koncentráció e fajtájánál nem lehet általános gyakorlati útmutatást adni, mert az minden esetben egyéni.Mindenki saját foglalkozása vagy speciális tanulmányai alapján válasszon magának gyakorlatot.
IV. Meditáció
Míg a koncentrációnál az összes rendelkezésre álló energiák egyetlen központba sûrítése volt a cél, a meditáció célja a decentralizálás. A meditáció tehát abban különbözik a koncentrációtól, hogy mindenfajta erõfeszítés hiányzik belõle. Ennek is az az elõfeltétele, hogy a fizikai állapot nyugvópontra jusson. Bármilyen görcsös erõfeszítés csak hátráltatja az eredményt. A figyelem nem egy pontra szegezõdik, hanem mindent magába fogad: a lélek egyetemesen érzékeli a dolgokat. A meditáció állapota is a várakozás. Ebbõl a várakozásból azonban, mint mondottuk, teljesen hiányzik a feszültség. Az ember mintegy kinyitja, befogadóképessé teszi egész valóját. Csendet teremt, testét elnyugtatja, klauzúrával kizár minden zavaró körülményt, hogy ebben a szomjas csendben felcsendülhessen benne egy másik világ melódiája. A koncentráció legtöbbször valami erõhatást akar létrehozni, a meditáció a dolgok mélyebb átérzésére és megértésére törekszik.A meditáció magasabb fokozata a kontempláció, mikor a tanítvány meditációja tárgyával olyan szoros kapcsolatba lép, hogy szinte azonosul vele, a különvalóság tudata eltûnik. Ilyen módon a vizsgált dolgot közvetlen beleélés útján ismeri meg. Az idõ és tér nehézkes, fájdalmakkal, szenvedésekkel teli fizikai síkján lejátszódó folyamatnak szubtilis, mentálsíkon végbemenõ analógiája ez, amely a lelket különféle körülményekbe, különféle testekbe öltözteti, hogy a közvetlen átélés fontos tapasztalását megszerezze. A meditációban a tanítvány igyekszik minden oldalról megismerni tárgyának lényegét. A kontemplációban pedig a tárgy lényegébe hatol be. Ez az út azonban csak magas fejlettségû misztikusok számára járható.A meditáció témája bármiféle szellemi tartalom vagy természeti jelenség lehet, feltéve, hogy vele kapcsolatban elegendõ részlet és megfigyelés áll rendelkezésünkre.A meditáció technikája háromféle utat kínál:1. A tárgyról gyûjtött részletismereteket összeállítjuk és mibenlétét ezek alapján igyekszünk megérteni.2. Különös értelmi ismeretek nélküli kontemplációval hatolunk be a tárgy lényegébe.3. Irányított meditációt végzünk, melynél nem várjuk be, míg valamilyen meditációs téma felmerül, hanem elõre megállapított sorrendben áthaladunk bizonyos gondolatcsoportokon. Ilyen a keleti misztika legtöbb gyakorlata, és ezt a célt szolgálja a magasabb betûgyakorlat-sorozat.A meditáció gyakorlatát illetõen nagyjából ugyanazokat a jelenségeket állapíthatjuk meg, mint amelyeket a koncentrációnál is említettünk: sok könyv tárgyalja, sok iskola tanítja, de az eredmény rendszerint még rosszabb, mint a koncentrációnál. Tapasztalatunk szerint, az eddig nyilvánosan ismertetett meditációs módszerekkel évekig kísérletezhet valaki minden komolyabb siker nélkül, mert a rendszerek nem számolnak az átlagos tanítvány képességeivel. Céltalan dolog vaktában leülni meditálni és várni, hátha valami eszünkbe jut, vagy remélni, hogy sikerül általános fogalmakat számtalan elágazó részletükben elemezni. Mintha a tengert akarnánk lyukas kis edénnyel kimeregetni. Az ember emlékezete, fogalomtára hatalmas dzsungel, tele nyüzsgõ, erõszakos asszociációkkal, amelyek a tudat üresen hagyott, megvilágított fókuszába tolakszanak, mihelyt kontroll nélkül nyitva hagyjuk számunkra a bejáratot. Úgy járhatunk, mint a trópusi vendégváró, akinek ajtaján látogató helyett hüllõ vagy vadállat sétál be.A meditációs tervet hónapokra elõre kell lefektetni az individuális érdeklõdés iránya szerint, éspedig olyan módon, hogy belevesszük mindazt, ami bennünket egyénileg, speciális problémaként vonz és érdekel. A meditációs téma tehát mindig egyéni. Hogy a következõkben mégis egy õsidõk óta használt ezoterikus módszert ismertetünk, azzal nem akarunk más témaköröket kizárni, csak mintául szolgálunk hasonló módszerekhez. A legszebb eredményt irányított meditációval lehet elérni. A munka határozott fogalom- és témacsoportokra való koncentrálással kezdõdik. Egy-egy gondolatkomplexumot a hermetikus filozófia mind három síkján. Ez annyit jelent, hogy a témákat meg kell érteni, át kell érezni és élni a fizikai, az asztrál- és a mentálsíkon egyaránt.
V. Magasabb betûgyakorlatok
A betûgyakorlatok célja az, hogy a fogalmakat mind a három síkon tisztázzuk, s ezáltal a tudat és altudat számára kozmikus szimbólum ABC-t idegezzünk be. További célja, hogy mélyen fekvõ tudatrétegekben rejtõzõ múltunkból emlékképeket hozzunk felszínre. Ha behatolunk a lélek õsrégi rétegeinek titkába, úgy érezzük, hatalmas, lenyûgözõ arányú történelem elõtti kultúra romvárosába kerültünk, amelynek lassan kibetûzhetõ feljegyzései, fejlett tudománya, éteri mûvészete elvezetnek bennünket mindazoknak a dolgoknak mély értelmû gyökeréhez, amelyekkel oly nagyra voltunk jelen életünkben, s amelyek csak sekély árnyékai, homályos lekicsinyített tükörképei elfelejtett elõdjüknek.Gyakorlás közben meg kell tanulnunk, hogy a három síkot egymástól megkülönböztessük és elkülönítsük. Csak így válik felismerésünk véglegessé, s így tudjuk tévedhetetlenül megkülönböztetni, hogy milyen irányba tartunk és miféle áramlatok vesznek körül bennünket. Ez óv meg attól is, hogy kusza, zavaros érzések örvényébe kerüljünk, tisztázatlan fogalmaink félrevezessenek, s közben nyugodt önelégültséggel azt higgyük, hogy mindössze pillanatok választanak el bennünket a teljes szentté válástól.Ismernünk kell a dolgok fizikai, asztrális és mentális természetét, hogy a maguk helyére beoszthassuk, osztályozhassuk õket. Mindenesetre tisztázásukat, osztályozásukat nehézzé teszi az, hogy a három sík között nincs éles határ, egymásba olvadnak. Például a durva, fizikai, szexuális éhség szinte észrevétlenül folyik át az asztrális érzelmességbe, s az asztrális mûvészet legmagasabb fokán alig észrevehetõen siklik át a mentális, a tiszta, szellemi elvontságba. A zenénél tapasztalhatjuk ezt, amikor az érzelem varázsos édessége, vagy a fájdalom viharzó keserûsége lassan átalakul a konzekvenciák magasztos bölcsességévé. A hangok nem korbácsolnak többé, hanem felemelnek és kibékítenek. Nehéz tehát, de nem lehetetlen a három sík pontos felismerése, csak felismerõ képességünket kell megfelelõ, precíz analizáló mûvészetté fejlesztenünk. A magasabb betûgyakorlatokkal elõzõ életeink képeit is felszínre hozhatjuk. Rochas médiumát szuggesztióval vezette visszafelé a gyermekkor, a csecsemõkor, a születés, a szülés elõtti állapot egyre szûkülõ folyosóján át egy elmúlt életbe. Valójában ez a leghatásosabb és legbiztosabb mód, hogy eljussunk a reinkarnáció igazságának élményéhez, amelyet így személyes meggyõzõ valóságként élhetünk át. A huszonkét betû, amellyel gyakorolunk, a kozmikus jelenségek huszonkét kulcsa, a láthatatlan világok huszonkét kapuja. Eredete, mint mondottuk, visszanyúlik az õsi egyiptomi és az annál is régebbi, a mai anyagelvû emberiség számára elveszett lemuriai és atlantiszi kultúra idejére.A betûk akkor természetesen hieroglifák voltak mérhetetlen mélységû tartalommal töltött pentagrammok, amelyeknek három síkon volt értelmük. Elsõ formájukban nem a kauzálisan gondolkodó, hanem a vizuálisan felismerõ, intuícióval beleérzõ ember számára készültek, akinek még mûködött a Harmadik Szeme. Ez a csodálatos okkult szerv, amelynek elveszítését; megvakulását késõbb csak úgy pótolta a lassan kifejlesztett agyrendszer, mint a vak ember látását a Braille írást kitapogató kéz. A Harmadik Szem látta a másik világot, tehát a háromszemû ember nem ismert halálfélelmet. Tudta, hogy a halál csak létformaváltozás, helycsere a két világban, s mind a két világban nyitott szemmel benne élt. A Harmadik Szem feleslegessé tette a kauzalitást, vagyis az ok és okozat törvényei közötti nehézkes, hosszadalmas botorkálást, a hamis következtetéseket. Mert nem szavakban, tisztázatlan tartalmú fogalmakban gondolkodott, hanem képekben, szimbólumokban látott. Nem csak a koponya közepén lévõ rejtélyes tobozmirigy õrzi a Harmadik Szem emlékét az ember testében, hanem áloméletünk is. Képekben, szimbólumokban álmodunk, s ezt a modern pszichoanalízis is felismerte. Igaz ugyan, hogy egyelõre csak néhány szegényes kulcshoz sikerült hozzájutnia, melyeket az álomfejtéshez használ, ugyanis a legtöbb analitikus a másik két síkot fel sem tételezi. Pedig az álomnak gyakran van jelentõs és mind a három síkra vonatkozó értelme, leszámítva a valóban csak testi ingerekbõl és hiányérzetekbõl eredõ álmokat. Az új orvostudomány például az álmokból eredõ megfigyelések alapján ma már kénytelen számolni az úgynevezett prófétai álmokkal, diagnózisálmokkal, problémafejtõ álmokkal, figyelmeztetõ álmokkal és a magasabb Én létezésével, amely ezeket sugalmazza.A Harmadik Szem tragikus elhomályosulása az ember börtönkapujának bezárulását jelentette, azáltal, hogy foglyul ejtette õt az idõ, a tér és a halál káprázatába. Késõbb Káldeában és Egyiptomban a papok, a hagyományok õrzõi hieroglifa-gyakorlatokkal nyitották fel újra - belülrõl - ezt a lecsukódott szemet. A meditációnak, a magasabb betûgyakorlatoknak ma is a Harmadik Szem, az, "elveszett paradicsom" visszaszerzése a célja. Ezért kell a meditációnál a két szemét lehunyni, a testet lenyugtatni, a gondolatokat lecsendesíteni, hogy a látens dermedésben alvó Harmadik Szem ebben az áttetszõ, csendes, belsõ derengésben felnyíljék és átnézhessünk vele abba a világba, amelyben úgy élünk, tágra nyitott anyagi szemünk vakságával, agytekervényeink bizonytalanul tapogató ujjhegyeivel, mint a világtalan: csak botorkálunk a káprázatos tavaszi napsütésben. A Harmadik Szem legcsekélyebb méretû megnyitása, életre keltése meglepõ okkult képességeket támaszt fel az emberben. Egyébként a Harmadik Szem történetének bõvebb megismerésére szolgál Kurt Aram: Magie und Zauberei in der alten Welt (Mágia és csodák a régi világban) címû könyve. Aram alapos, tudományos felkészültséggel tárgyalja a kérdést. A Harmadik Szem létezésének, majd eltûnésének transzcendens okát abban kereshetjük, hogy az õsi, magasabb fejlettségû, mágikus kultúra híjával volt még a szenvedés és tapasztalás szülte etikai értékrendnek, s a Harmadik Szem mágikus hatalmát önös, sötét irányban kezdte felhasználni. Az eredmény kataklizma és a Harmadik Szem elvesztése volt.Most pedig lássuk az összetettebb betûgyakorlatokat. A most következõ betûket egyenként rárajzoljuk egy-egy névjegy nagyságú kartonlapra, írjuk alá a hozzá tartozó fogalmakat, végül a rajz következik, ilyenformán:
D
Zárt hely,
Determináció
Börtön
Egyiptomban az alsó ábra helyett hieroglifát rajzoltak és néhány misztikus iskolában ma is hieroglifákkal gyakorolnak. Helyesnek látjuk a dolgot leegyszerûsíteni annál is inkább, mert az egyiptomi meditáció a Tarot-kártyás ismertetésnél majd sorra kerül. Most pedig leülünk a meditációhoz. Rögzítjük a kis ábrát magunk elõtt, elolvassuk a hozzáírt fogalmakat, s amikor úgy érezzük, hogy mindent megjegyeztünk róla egyenes gerinccel meditációs nyugvóállapotba helyezkedünk és lehunyjuk a szemünket...Mielõtt rátérnénk egy bizonyos betûvel folytatott meditációs gyakorlat ismertetésére egy meditációs példa segítségével, elõbb lejegyezzük mind a huszonkét betût a hozzá tartozó fogalmakkal, ábrákkal együtt.
A HUSZONKÉT BETÛ
A  |
B  |
C  |
D  |
E  |
F |
G  |
H  |
I  |
J  |
K |
L  |
M |
N  |
O  |
P  |
R  |
S  |
T  |
U  |
V  |
Y  |
Z  |
PÉLDÁK A BETÛGYAKORLATOKRA
Tájékoztatóul egy írónõ néhány betû meditációját jegyezzük fel, de nyomatékosan ismételjük hogy a betûk mindenkinél egyéni tartalommal telnek meg, s legfeljebb technikájukban hasonlóak a példákhoz. Kipróbált és ajánlható módszer a meditáció lendületbe hozásához, ha valamely tárgykörbe tartozó mondattal indulunk el, amely szépségével, igazságával erõsen hatott ránk, s amelynek felidézése az egykori emelkedett lelkiállapotot váltja ki. Például az "R" betû meditációjánál, a tûz meditációjánál aszerint, hogy kinek-kinek milyen gondolatélménye fûzõdik Buddhához, ajánlatos a tûzprédikáció fenséges kezdõsorát magunkban felidézni: "A világ lángban áll, szerzetesek..." s e nagyszerû tûz fényétõl azonnal felragyog meditációnk két magasabb síkja.
Vegyünk mintának elõször az "A" betût és végezzünk meditációs gyakorlatot a következõképpen:
A
MEDITÁCIÓ AZ "A" BETÛVEL
I. meditáció: Elindulok a fizikai síkon és fokozatosan visszavezetem a védett hellyel, az otthonnal kapcsolatos élményeimet. Látom a lakásokat, amelyekben éltem és mind mélyebbre nyúlok a múltba, az egyre lazább, homályosabb képek felé. Körülbelül hároméves kortól visszafelé a környezet összezavarodik és töredékessé válik. Egyes jeleneteknél már nem tudom, hogy álmodtam-e, vagy valóban átéltem õket. A képek ködös gomolygásából felvillanó részletek tûnnek elõ, de amikor rögzíteni akarom õket, eltûnnek. Mégis ennél a pontnál hosszasan idõzöm és megkísérlem, hogy mélyebbre nyomuljak. Az utolsó homályos kép, amely jelen életem kezdeti emlékeibõl felvillan: nagyanyám karján ülök egy szobában, amelyben nagy, dupla ágy és dívány van. A dolgok és méretek nagyon hatalmasak körülöttem és külvilág nincsen. Még mélyebbre nyomulok. Fények és árnyak halvány suhanása következik. Érzem, hogy dolgok haladnak el mellettem. Egyre sötétedik. Körvonal nélkül, rezgésekkel teli alagútban mozgok elõre, kábító tompaság, sûrû áramlatok között. Itt valami állandó, intenzív zúgást észlelek hirtelen, talán már régen tart, de nem vettem észre és ez a zúgás növeli kábulatomat. Egyszerre spirál alakú kavargást látok, örvénylõ fénykarikákat, amelyek felülrõl lefelé mozognak. Régi, rozsdás vasszekrényke két szárnyú ajtaja tárul ki és sötét bársonyos alapon ódon, koronás fejû, nehéz kulcs fekszik. A kulcs fényleni kezd, már látom beledugva egy penészes, repkényes, megvasalt kapu zárjába. Halvány fáradtságot érzek, s ezzel együtt, mintha süllyednék... valahova, hosszú liftaknán..., ne, ez nem lesz jó. Elûzöm az ernyedtséget, a süllyedés megszûnik, s a zúgás fokozódásával helyet ad valami lélegzetelállító emelkedésnek. Mintha egy alacsony boltozatú terem mennyezete felé emelkednék megállíthatatlanul, halvány szorongással, beleütközöm a tetõbe és a lendületet mégsem tudom megállítani. A közelség már fullaszt. A zúgás teljes erõvel kavargó zenekarrá terebélyesedik, amely gyászos akkordokat játszik. A fejem hirtelen átszakítja a mennyezetet, most egy nagy, gyászdrapériával borított teremben állok. A teremben halvány derengés szakítja meg a sötétséget. Az elhagyott terem közepén fekete ravatal körvonalai látszanak. Nyomasztó, néma kép. Ahogy jobban odafigyelek, a ravatal négy oldalán négy vastag égõ gyertya nõ fel és amikor eléri teljes magasságát, kialszik. Hirtelen egy ablakon kihajolok s mintegy három emelet magasságból lenézek az utca szakadékába. A levegõ szürke, vigasztalanul esik az esõ. Az utca közepén díszes gyászkocsi vonul végig, elázott koszorúkkal megrakva. Mögötte kocsisor, a kocsik díszesek, fényezett fájuk feketén csillog a nedvességtõl. A lovak is csuromvizesek. Most mintha feljebb emelkednék, a képet egyre mélyebben látom. A kicsire zsugorodott utca hirtelen szobasarokká változik, amelynek szõnyeges padlójára napfény hull. Faragott lábú diófa állványon feltámasztott rámás fénykép áll. Elõtte porcelánvázában kis örökzöld ág, viaszos fehér bogyókkal. A kép a fényképezés õskorából való merev és rézkarcszerû. Öreg dámát ábrázol. Fehértornyos frizuráján tenyérnyi kis csipkedísz. Eres, ráncos kezén ujjatlan fekete kesztyû, az ujjakon vastag gyûrûk. A múlt század hetvenes éveinek divatját tükrözi vissza a ruha: magas nyak, kerek arany tû..., minden részletet megfigyelek, csak az arcát nem látom. Ködös folt. Minél jobban erõlködöm, a kép annál jobban összezavarodik, mintha kavicsot dobnék sima víztükörbe. Az egész alak szorongást keltõen, nyugtalanítóan ismerõs és éppen úgy nem tudom meglátni, mint ahogy tükör nélkül nem láthatom saját arcomat. Most egy pillanatra az egész szobát meglátom. A magas hátú, merev székeket a plüssterítõs asztal körül, a csavart oszlopos ebédlõszekrényt tele csecsebecsékkel, a faliórát, az aranyrámás festményeket, a beakasztott, nagy ablakokat, a falon egy ezüstkoszorút, azután körös-körül még többet hervadt babérból. A szobán lassú, tipegõ léptekkel egy öregasszony halad át. A kép eredetije. Háttal áll felém. A kép hirtelen messzire tolódik.
II. meditáció: A sátor, a védett hely asztrális tartalma. Meleg, sötét, puha helyen fekszem összekuporodva. Kívül, a falakon túl ijesztõ áramlás kavargás. Védett, felelõtlen pihenésben bóbiskolok. A falak hirtelen hanyattvágódnak és én a gyámoltalan meztelenség érzetével didergek egy hatalmas, ellenséges tér közepén. Menekülési vágy fog el, vissza a tompa, szûk, altató sötétbe, de nincs kiút. Elmosódott arcú, kiabáló tömeg zár gyûrûbe, forró, szenvedélyes, dühös, lelkes és kárörvendõ indulatsugárzás árad belõle, mintha tüzes kályhához hajolnék közel. A teret magas házak veszik körül. Felnézek rájuk és látom hogy üvegbõl vannak, átlátszóak. Emberek mozognak bennük, intim, szégyenteljes, visszataszító dolgokat mûvelnek. Elborzadok. Ez a harsány kitárulkozás úgy érzem, millió felé tép széjjel. Gondolataim szerterohannak, elfutnak elõlem, üresen hagynak. Élettelen átjárónak érzem magamat. A tömeg sodor. Ütemesen kiabálnak, nem értem, hogy mit, de észreveszem, hogy az én szám is ugyanarra a ritmusra mozog. Sírás, harag, vérszomjas düh ömlik át rajtam, nincs közöm hozzá, mégis öklömet rázom, kiabálok, sírok és nevetek. Ez a tehetetlen üres szétszórtság szinte fizikai fájdalmat okoz. Mintha erõim vékony, fájdalmas szálat feszítve köztem és közöttük, eltávolodtak volna tõlem a szokásos végsõ feszültségig és külön hányódnának a durva, tülekedõ, indulatoktól rángó tömegben. Hirtelen nagy, ásító barlangszáj tárul fel elõttem a csend, a védettség hívásával. Szomjas vágy fog el, hogy bemenjek, de amint a bejárat felé indulok, a tömeg elsodor. Visszaküzdöm magamat, elkeseredetten, puha testeket öklözve, de háromszor-négyszer kell nekilódulnom, míg bejuthatok. Bent olajmécsek égnek apró fényköröket terjesztve, szentképek, szobrok és feszületek alatt. Fülkék mélyülnek a barlang falába, ezekben apácák állnak háttal felém. Messze, a hosszú folyosó végén ugyancsak apácák árnya imbolyog, kezükben gyertyát tartva járnak-kelnek. Forró, szinte szúróan édes áhítat fog el. Imazsámolyon fiatal, gyengéd vonású apáca térdel. Ismerõs. Tudom, hogy köntöse alatt, a hátán, mellén, combjain sebeket rejteget, pirosan duzzadt, vesszõcsapásoktól véres, felhasadt sebeket, mert sanyargatja magát. Ennek a kínnak zavaros kéje rajtam is átsuhan. Megijedek. Mi ez? Az áhítat ilyen közel van ehhez? A barlang elõtt újra felhangzik az indulatok moraja. Nem, nem! Inkább semmit sem tudni, semmit sem tisztázni, csak beljebb nyomulni a homály, a csend, a védettség sûrû, zavaros érzésiszapjába..., beljebb. Kanyarodik a barlangfolyosó. Teremmé tágul. Hatalmas trónuson fehér nõalak ül mozdulatlanul. Elõtte fekete, olajos, mocskos vízzel telt medence. Élõlények nyüzsögnek benne a félhomályban. Odafigyelek. Látom, hogy meztelen embertestek tülekednek a sûrû lében, asszonyok, gyerekek, férfiak egymásra kígyózó, kapaszkodó és markolászó végtagjai. Elfordulok s máris egy furcsa körmenetben lépkedek. Elõregörnyedten megyünk sokan, alacsony, kormos boltívek alatt. Fejemet fátyol borítja. Halk csusszanó léptekkel haladunk elõre és monoton hangon egyszerre, ütemesen mondogatjuk:
...I...zisz... I...zisz...
III. meditáció: Templom. Háromszögben feltartott, imádkozó kezet látok, azután csúcsos templomtornyokat. Mintha magasan lebegnék, négyszögletes területre nézek le, amelynek közepérõl szögletes talpazatú gúla emelkedik fölfelé. A talpazaton körös-körül sûrûn egymás mellé helyezett gyertyák égnek. A tér négy sarkából négy sötét emberkígyó indul a gúla felé. Minden ember kezében két égõ gyertya. Hirtelen közöttük vagyok. Két égõ gyertyát tartok én is. Társaim halk, gyászéneket zümmögnek. A gúla szûk, alacsony, sötét bejáratához érkezem és lehajolva belépek rajta. Két gyertyám fénye gombostûnyire összeszûkül, nem világít a lábam elé. Félve, botorkálva indulok el. Az út lejt. Egész testemmel fékeznem kell lépéseimet. Lépcsõ következik. Számolok. Hét lépcsõfokon tapogatózom le. Gyertyás jobb kezem fejét óvatosan csúsztatom végig a falon, hogy kitapogassam, mi következik. Hirtelen eltûnik a fal. Egy pillanatra valami arra indít, hogy mind a két gyertyát fogjam egyik kezembe, hogy a másikat védekezõen magam elé nyújthassam. De azután belémnyilall az ijedt figyelmeztetés: nem szabad a két gyertyát egy kézbe fogni, mert elcserélhetem õket. Tovább megyek. Testemet verejték lepi el, csaknem elviselhetetlen ez a sötét ürességben való bizonytalan botorkálás. Minden pillanatban megnyíló szakadékot érzek lábam alatt, arcomhoz hideg, tapadós dolgok érnek, közelemben hatalmas hüllõtest nyálkás gyûrûzését észlelem. A félelem megdermeszt. Botlom egyet. Újra lépcsõfok. Felfelé vezetõ lépcsõk. Megszámolom, hét fok. Két gyertyám fénye kissé megnövekszik. Rövid, sima útszakaszon haladok át, azután szélesen ívelt csigalépcsõ aljához érek. Elindulok rajta fölfelé. Taposom a spirális felfelé kanyargó fokokat. Végtelenül sok a lépcsõ és a fokok közei egyre szûkülnek. Fáradt vagyok. Szeretnék pihenni, de leküzdöm a fáradtságot. Továbbmegyek. Két gyertyám már hosszúra nyúlt, éles, egyenletes lánggal ég. A közök szûkülnek. Lenézek és hirtelen elszédülök az alattam tátongó mélységtõl. Felnézek. Hová vezet ez a lépcsõ? Hiszen vissza nem mehetek. Kis briliáns fénypont szúr a szemembe odafentrõl. Olyan, mint egy csillag. Kishitûség fog el. Tériszony. A levegõ hûvös, a magány rámnehezedik. Továbbmegyek a fullasztóvá szûkült térben. Váratlanul a szabadság és súlytalanság boldogsága önt el. Mintha lábujjhegyen állnék egy gúla tûhegyes tetején csak azért, hogy mint a trambulinról, pattanva ellökjem magam róla. Rádióadó acélhegyét látom meg hirtelen, amelybõl szikrák pattannak ki, majd fénysugarak lövellnek széjjel. Az adó átalakul hasonló alakzatban tartott imádkozó kézzé, amelynek összeillesztett ujjhegyeibõl ugyanúgy szikrák pattannak ki, majd sugarak áradnak szét. Ilyen fényt lövellõ templomtornyokat látok. Végül a gúlát, amelynek szenvedést jelentõ kvadrátalakja magába koncentrálja az életet. Különféle megpróbáltatásokon át szûri csiszolja a szellemet mindaddig, míg a gúla csúcsán - e ponttá redukált kozmikus leadón - keresztül a szellem kiröppenhet az örökkévalóságba.
*
Gyakorlás közben észlelni fogjuk, hogy míg egyes betûkbõl csak úgy ömlenek felénk a képek, érzések, analógiakulcsok, addig mások csaknem teljesen némák maradnak számunkra. Aszerint, hogy melyik betû zárkózik el elõlünk, megállapíthatjuk, hogy egyéniségünk még milyen területen nem tapasztalt.
A példaképpen közölt meditációt szándékosan tagoltuk ilyen élesen három síkra. Kivételt csak a harmadik, a mentális síkon lejátszódó meditáció alkot, mert annak elsõ részébe még asztrális elemek vegyülnek, s csak befejezésében éri el a mentális sík csúcsait. A legtöbb meditációba azonban mind a három sík belevegyül és váltakozik egymással, mint ahogyan ezt az alább következõ két meditációból látni fogjuk. Ezekben szó esik egy új fogalomról, amelyrõl eddig nem beszéltünk: a saját jelünkkel való meditációról. E jellel való meditálást szintén magasabb betûgyakorlataink közé iktathatjuk. Ismeretéhez háromféleképpen juthatunk el. Felismerésének egyik módja az, ha tanítónk egy közös meditáció alkalmával figyelmét ránk irányítja és auránkban meglátja ezt a jelet. A másik mód, ha egyedül kísérletezünk, úgy hogy horoszkópunk születési házának bolygóját vesszük alapul. Hozzájuthatunk esetleges speciális szimbólumokhoz meditáció közben úgy is, hogy a meditáció irányát mindig a jel felismerése felé tereljük.
MINTAKÉNT BEMUTATUNK KÉT VALÓS MEDITÁCIÓT
I. meditáció: Magam elé idéztem jelemet, a csúcsával lefelé fordított vörös háromszöget, tetején zöld kereszttel.
A kereszt tövében örvénylõ forgás keletkezett, majd láncok futottak le csörögve végig a jelen, le a mélységbe. A kép átmosódott egy forgó vízimalom kerekébe, majd ez egy cséplõgépbe amely zúgva csépelt. Fölötte megjelent a jel, de a háromszög repedezett, szürke kövekbõl állott és belõle fekete sírkereszt nyúlt ki. Most a jel mögött végtelen hosszú, egyenes út tárult fel amelyen lélekszakadva rohanok. Az út alagutakon vezet át, én mindezt felülrõl szemléltem. Az út végén titokzatos ház áll. Gótikus ablakok, árkádok, régi lépcsõk. Be akarok menni, mert érzem, hogy valamilyen megoldás van ott benn. Nem tudok bejutni. Türelmetlenül körülszaladom a házat és közben látom, hogy a háztól elvez
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 4
Tegnapi: 7
Heti: 53
Havi: 202
Össz.: 165 532
Látogatottság növelés
Egy Boszorkány Naplójából. - © 2008 - 2024 - bibirboszi.hupont.hu